Az idei tanév egyik kiemelkedő eseménye az Afrika témahét volt, a felső tagozaton, amely során diákjaink öt napon keresztül mélyebb ismereteket szerezhettek a kontinens földrajzáról, történelméről, kultúrájáról és társadalmi kérdéseiről. A témahét célja nem csupán a tudásbővítés volt, hanem a szemléletformálás is: a sokszínűség elfogadása, az empátia erősítése és a globális gondolkodásmód kialakítása.
A témahét keretében minden tantárgy tartalmi elemi megtalálhatók voltak. . A diákok Afrika éghajlati övezeteit és természeti kincseit tanulmányozták, megismerhették a gyarmatosítás hatásait. A daltanulás és közösségi éneklés különösen népszerűek voltak: az afrikai dobritmusok igazi élményt nyújtottak.
Projektek és élményszerű tanulás
A hét során egy Afrika– kongresszus keretében minden osztály egy – egy szekció ülésen vett részt, ahol tanulmányozták a tiszta víz, az oktatás vagy akár az élelmiszerhiány problémáját.Készült prezentáció az afrikai országok társadalmi és gazdasági kihívásairól. Volt kézműves sarok, ahol megismerhették a Tingatinga festészet, vagy az afrikai maszkok, ékszerek lenyűgöző világát.
Külső előadók és közösségi összefogás
Külön öröm volt számunkra, hogy vendégül láthattuk az Afrikáért Alapítvány tagjait, segítőit,az önkénteseket, akik személyes élményeikkel, tradicionális textilekkel és kórusbemutatóval varázsolták el a közönséget.
Kiemelt szerepet kapott az Ubuntu filozófia is – „Én vagyok, mert mi vagyunk”. Ez az afrikai bölcsesség a közösség erejét, az együttérzést és az egymásért való felelősségvállalást hangsúlyozta. A témahét egyik vezérgondolatává vált az „Ubuntu – boldogság Afrika módra”, amelynek jegyében a diákok közösen gondolkodtak arról, mit jelent ma embernek lenni, hogyan lehet boldogságot találni közösségben élve, másokat támogatva.
Mit adott nekünk ez a hét?
A tanulók nemcsak új ismeretekkel, de élményekkel, nyitottsággal és kérdésekkel gazdagodtak. Az Ubuntu gondolata különösen mély nyomot hagyott: a közösség ereje, az összetartozás érzése, és a másik ember boldogságáért viselt felelősség – ezek az élmények tovább élnek majd a hétköznapokban is. Mi tanárok pedig megerősítést kaptunk abban, hogy az élményalapú, interdiszciplináris tanulás valóban képes mélyíteni a diákok érdeklődését és ismereteit.
Reméljük, hogy az Afrika hete csak az első állomása volt egy olyan hagyománynak, amely évről évre újabb kontinenseket, kultúrákat, értékeket hoz közelebb iskolai közösségünkhöz.